|
Vonattal útban a Nyugati pályaudvar felé a pesti síkságból egy sziklaképződmény emelkedik ki - az állatkert Kis- és Nagysziklája.
De hogy kerül hegy erre a sík, Duna-hordalék feltöltötte pesti oldalra?
Miután 1909-ben, negyvenhárom évvel alapítása után a főváros átvette az addigi (tönkrement) tulajdonosától az Állatkertet, az új vezetés elhatározta, hogy korszerűsíti a parkot. A feladatra bizottságot hoztak létre, amelybe zoológusokat és építészeket is meghívtak. A bizottság által elfogadott terv alapelve az volt, hogy az állatokat természetes környezetükben mutassa be. Újítás volt a szárazárkos rendszer, amely eltávolította az illúzióromboló rácsokat, ehelyett mély, széles árokkal választotta el a közönséget az állatoktól.
A másik újítás még a szárazároknál is forradalmibb volt: azért, hogy a park nagyobbnak tűnjön, két műszikla megépítését is elhatározták.
A 22 méter magas Kissziklában kapott helyet a sarkvidéki panoráma jegesmedvékkel, pingvinekkel és fókákkal.
Az igazi építészeti újítást azonban a Nagyszikla kialakítása jelentette. Ennek két csúcsa közül a magasabbik 34 méterrel magasodik a kert szintje fölé.
Építésekor annak érdekében, hogy a műsziklák felülete minél inkább hasonlítson a valódi sziklákéhoz, a tervezők igénybe vették a Földtani Intézet szakembereinek útmutatását. Az építkezésben nem csak kőművesek dolgoztak, hanem geológusok, akik ismerték a mészkőhegyek formai jellemzőit és szobrászok is, akik pedig a felhasznált anyagok formázhatóságát ismerték nagyon jól.
A sziklát 1909-től három éven keresztül építették. Az építkezéseken 150-200 ember dolgozott. A Nagyszikla formáját egy vasbeton vázra épített héj adja. A 19 ezer négyzetméternyi felületű szikla külsején gondosan megtervezték a vízelvezető rendszert. A héjra felhordott habarcsrétegbe pedig még disznószőrt is kevertek a jobb formázhatóság érdekében!
A Nagyszikla elkészültével a főcsúcs alatt egy hatalmas fesztávú belső tér, afölött pedig egy kupola alakult ki.
Az elképzelés szerint a kupolában kívánták elhelyezni a negyvenezer köbméteres víztározót, amelyet a kert fúrt kútjainak vízével töltöttek volna fel, ezáltal biztosítva a kert vízellátását.
Mire azonban elkészült a szikla, és benne ez a hatalmas betonkád, addigra a városi vezetékes víz elérte az állatkertet, s a víztározó feltöltése okafogyottá vált. A betontartály soha nem lett feltöltve vízzel.
A sziklák építését az ország népe figyelemmel kísérte. Abban az időben - eltekintve a templomtornyoktól – nem volt olyan, a Nagysziklához hasonlóan magas épület a fővárosban, amelyre felmászhatott a közönség. A szikla tetejére sétautakat terveztek, amelyről a látogatók nemcsak a kertre, hanem az egész városra ráláthattak, akárcsak ma.
A látogatók előtt teljesen soha meg nem nyitott sziklabelsőt évtizedeken keresztül raktározási célra használták. Az eredeti szerkezet öregedése miatt azonban rendszeresen váltak le a betonhéjról többkilós darabok. Ezt az állapotot a 2006-2008 között megvalósuló felújítás szüntette meg.
A kéreg felújításának befejeztével lehetőség nyílt a szikla belső terének más célú hasznosítására és megnyitására a közönség előtt. A „Varázshegy” elnevezésű projekt eredményeként 2012 elején, a Nagyszikla létezése óta a látogatók elől elzárt, 3000 négyzetméternyi sziklabelsőben különleges élményt adó interaktív kiállítás nyílik meg. A látogató nemcsak 20 méteres bálnával találkozhat majd itt , hanem benyúlhat egy T-rex szájába, és megtapasztalhatja azt is, hogy hogyan hallanak a denevérek.
(Köszönet illeti a Fővárosi Állat- és Növénykertet, hogy lehetővé tette a bejegyzés és a fényképek elkészítését.)
A cikket a Freeblogon is megtalálja az alábbi linkre kattintva:
A hegy, ahová nem kell serpa
|
