A történelmi borvidékek olyan kisebb-nagyobb földrajzi egységek, ahol évszázadok óta országosan is ismert borokat termelnek. Egy-egy történelmi borvidék jellemzője, hogy rajtuk főbb tulajdonságaiban hasonló jellegű borokat állítanak elő.  A borvidékek nevüket többnyire egy-egy településről vagy tájegységről kapták.  Ezek közé tartozik a budai borvidék is, annak ellenére, hogy ma már Budán nem találunk szőlőföldeket.

Ennek egyaránt oka az 1880-as évek pusztító filoxéra járvány és az a tény, hogy a kipusztult szőlőföldekre a gyors ütemben fejlődő Budapest igényt tartott építési területként.

Emiatt a mai kor emberének már semmit sem mond a budai borvidék legsikerültebb borának a Budai Vörösnek a neve, pedig a filoxéria járványig  ez volt Budapest vezető bora. A Budai Vörös, és annak alapját képező kadarka mára már csak kultúrhistóriai emlékként létezik.

De vannak olyan lelkes borbarátok és kultúrhistorikusok, akik nem akartak belenyugodni ebbe a szomorú ténybe, s létrehozták a Kadarka Kört, annak érdekébe, hogy a fent említett legendás kékszőlő újra bizonyíthasson.

A Kadarka Kör fáradozása ebben az évben jutott arra a pontra, hogy megtörténhetett a fajta újratelepítése az egykori budai borvidék területén, azon belül is kitüntetett ponton, Jókai Mór egykori Költő utcai kertjében.

A választás nem véletlenül esett erre a területre. Jókai maga is termelt itt többféle szőlőt – köztük kadarkát -, s készített belőle Budai Vöröst. Présháza – benne kis múzeum Jókai eredeti szőlőművelő eszközeivel - ma is megtekinthető.

Az újratelepítésre - arra a területre, ahol egykor maga Jókai saját kezűleg kapálta, kötözte szőlőit – október 28-án került sor jelmezes sváb szüreti mulatság keretében.

A hegyoldalban ezen a napon hetven ültetőgödörbe került szőllővessző. A telepítés jövő tavasszal folytatódik, s a 0,2 hektáros „hegyközség” kadarkáját 2015-ben ízlelhetjük meg először.

A cikket a freeblogon is megtalálja:

Vörösbort Budának!