Jókai 1904-ben nizzai nyaralásából hazatérve megfázott. Május 5-én, este 9-kor annyit mondott: "Aludni akarok". Elment aludni, és többé már nem ébredt fel. Életének 80. évében hunyt el. Bár halála után rövid időn belül elkezdték gyűjteni a pénzt egy, a személyéről méltó módon megemlékező szobor felállítására, az összeg nehezen gyarapodott.

Egyesek ennek okát feleségében, Nagy Bellában félték megtalálni. Nagy Bellát, a Jókainál 54 évvel fiatalabb színésznőt, az író 1899-ben vette feleségül. A hetvennégy éves Jókai és a húszéves színésznő házassága közfelháborodás tárgya lett. Jókai ekkor írta meg Öreg ember nem vén ember című művét, s egy kötetnyi szerelmes verset is intézett ifjú feleségéhez.

A szobor elkészítéséért felelős bizottság a kor neves szobrászát Stróbl Alajost bízta meg a kivitelezéssel.

Bár Stróbl személyesen is ismerte Jókait, a munkásságáért egyáltalán nem lelkesedett, annak ellenére, hogy Stróbl lányai a szobor alakítása közben gyakran olvastak fel apjuknak az író regényeiből.

A köztéri szobor elkészítéséhez szükséges pénz előteremtésének lassúságát, nemcsak a felháborodott közvélemény tartózkodása magyarázza, hanem az I. világháború közbejötte is.

A lassan elkészülő szobor a trianoni döntés utáni első budapesti köztéri szobor lett. Ennek aktualitása jól kivehető Hegedüs Lóránt pénzügyminiszter által 1921-ben elmondott avatóbeszédből: „Hallgass meg engem, és segíts nekünk visszaálmodni azt a nagy hazát, amely egykor a tiéd volt.”

Jókai bronzalakja mellé oldalkompozíciót is terveztek. A gipszmodell szerint a mellékkompozíció két fiatal nőt ábrázolt volna, akikre a vörös gránit talapzaton ülő Jókai letekint. Az elképzelés szerint az egyik egy könyvet olvas, míg a másik Jókait nézi. Az elképzelésből csak 1929-re lett valóság, ugyanis csak akkor vásárolta meg a főváros a gipszmodellt, és bízta meg Stróbl Alajost a mű befejezésével.

A nyolc év késlekedés viszont azzal is járt, hogy az elkészült nőalakokat, már nem Jókai szobrának kiegészítéseként állították fel, hanem önállóan - eredeti mondanivalójától megfosztva – kerültek az írótól távol, a Városligetbe.




A két kompozíció összetartozásának beszédes bizonyítéka Jókai tekintete. Talapzatáról lefelé néz a soha hozzá nem került mellékalakokra, míg a mellékalakok közül az egyik viszonozza a tőle fizikailag kilométerekre elhelyezett bronzba öntött író tekintetét, miközben a másik épp szünetet tart, a lábánál elhelyezett Kárpáthy Zoltán című Jókai regény olvasásában.



A cikket a Freeblogon is megtalálja az alábbi linkre kattintva:
Szoborbajok